Alant olvashatjuk:
1) Lehetséges hogy a France 2 TV hires Muhammad
al-Durra filmje hamisítvány?
|
|
A leghíresebb kép a valószínűleg hamis
France 2 filmből, Muhammad al-Durrah palesztin fiú
megöléséről 2000 szept. 30-an. . |
Szenzacio vaarhato November 14-en a paarizsi
birosagon
Take-A-Pen előzetes összefoglalója - Endre
MOZES - 2007 November 3
2) A dzsenini
vérvád – 'Szombat' - Gadó János / 2007. március
3)
Haifa lőtávolban – Nepszabadsag -
Zalán Eszter, 2006. július 22.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
1) Az
évszázad vérvádja koholt?
Lehetséges hogy a France 2 TV hires
Muhammad al-Durra filmje hamisítvány? -
Vagy ez lenne a rágalom?
A Take-A-Pen
előzetes összefoglalója*
- 2007
November 3
2000 szeptember
30-án a világ elborzadva és fájdalommal
nézte a France 2 TV-állomás filmjén, hogyan halt
meg egy palesztin fiú, Muhammad al-Durra, palesztin fegyveresek
és Izraeli katonák kereszttüzében. A
beszélő, a France 2 riportere, Charles Enderlin azt
állította (bár később kiderült, hogy
ő nem volt jelen és csak az egyetlen szemtanúra, Talal Abu
Rahma palesztin fényképészre támaszkodott) hogy
Izrael ölte meg a fiút, szerinte szándékosan.
A képek a francia TV vádjaival
együtt gyorsan elterjedtek az egész világon, és
az Izrael elleni gyűlölet leghatékonyabb ikonjaival
váltak a palesztinok, a globális dzsihad és
különböző zsidó gyűlölök
kezében. Egy példa: Daniel Pearl amerikai-francia
zsidó újságíró gyilkosai az al-Durra
képeket használták a Pearl lefejezését
mutató hírhedt videójukon.
Ám az
évek során egyre több nemzetközi szakértő
jutott ugyanarra a következtetésre – újabban az Izraeli
Hadsereg szakértői is – hogy a vetített al-Durra felvételek
hamisítványok és a France 2 állítása
valótlan. A helyrajz és a ballisztikai
bizonyítékok analízise egyszerűen kizárja,
hogy a gyereket az izraeli katonák
pozíciójából ölték volna meg.
Szenzáció várható
November 14-en a párizsi bíróságon
A France 2
terjesztett filmje kevesebb, mint egy perc időtartamú, míg a
palesztin fotós, vallomása szerint, 27 percnyi anyagot
fényképezett. A teljes filmanyag segíthetett
volna az igazság kiderítésében, ám a France
2 állomás visszautasított minden kérést a
kritikus bizonyíték nyilvánosságra
hozatalára. Ehelyett, Philippe Karsenty párizsi
kutató-újságírót, aki szintén
hamisnak állította a rövid filmet, beperelték
rágalmazásért. Az elmúlt évben már
úgy nézett ki, hogy a France 2 megnyeri a pert: Karsentyt,
bár a közvádló a felmentést javasolta,
bűnösnek ítélte és 1 Euro
kártérítés fizetésre kötelezte a
bíróság.
Ám ez évben, úgy tűnik,
fordulat állott be. Szeptember 12-én, a fellebbezési
tárgyalás első napján a bírónő
utasította a francia tévé-állomást a teljes
képanyag bemutatására a következő
tárgyalási napon, november 14-en. (Take A Pen és
barátai elégedettek lehetnek; korábbi
levélíró kampányunk a France 2 vezetőihez
és a francia államelnökhöz, Nicolas Sarkozyhoz (
lásd http://www.take-a-pen.org/CallForAction/CFA.html )
hozzájárulhattak ahhoz az atmoszférához, amely a
teljes anyag bemutatására irányuló
bírósági döntéshez vezetett.
E döntés jelentősége
óriási. Ha november 14-en akár a teljes anyag vet fel
kétségeket a szerkesztett film hitelességével
kapcsolatban, akar France 2 valahogyan elkerüli a teljes eredeti
képanyag érintetlen beterjesztését, a
bíróságnak és az embereknek jó okuk lesz
arra, hogy ne higgyenek többé a France 2, egyetlen
kétségbevonható tanúra épülő,
al-Durra sztorijának. Ezért várják jól
értesült körök oly nagy várakozással a
közeledő bírósági napot.
A mi erős vágyunk
az, hogy az igazság bebizonyosodjék, és ne
hallgattassák el Philippe Karsentyt.
Az ügy
jövője? Párizsban, ahol Dreyfus kapitányt valaha
elítélték és évekkel később
rehabilitálták, a France 2 TV vádlóból maga
is vádlottá válhat: a valószínűleg
hamisított és vérvádnak beillő film és
vád terjesztéséért és számtalan
ismétlésért, és az igazság
kiderítésének
gátolásáért; a teljes filmanyag
rejtvetartásáért hosszú éveken át.
Take-A-Pen, a nagy
presztízsű HonestReporting szervezettel együtt, november
14-én tudósítót küld Párizsba, a
bírósági terembe, hogy azonnal értesíthesse
olvasóit - webszajt látogatóit - a
történtekről és jelentőségükről.
----------------------------
*Endre MOZES, Take-A-Pen
elnöke írta e szerkesztőségi cikket, lásd magyar
lapunkon: http://www.take-a-pen.org/magyar/Hungarian_RecentLetters/Letter.htm
és a teljes háttéranyaggal
angolul: http://www.take-a-pen.org/CallForAction/CFA.html
------------------------------------------------------------------------------------------------------
2) A dzsenini
vérvád
Gadó János
/ 2007. március*
Az alábbi írás nyolc
karikatúra segítségével kísérli meg
bemutatni, hogy a mai demokratikus nyugati világ, ezen belül is
elsősorban Európa egyik legfontosabb
véleményformáló eszköze, a
mértékadó sajtó Izraellel kapcsolatos
narratívája többrétegű. Miközben - forma
szerint - a napi politikai történéseket és ezek
hátterét mutatja be, a mélyben mindez
időről-időre összekapcsolódik a
zsidósággal kapcsolatos (elő)ítéletekkel,
akár a legrégebben rögzült hiedelmekkel.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
E látens kapcsolatok válságos
pillanatokban a felszínre törnek, s világosan
manifesztálódnak. A médiafogyasztónak - ritka
kivételektől eltekintve - nincsen lehetősége, hogy a
rázúduló mérhetetlen mennyiségű
információt feldolgozza, megfontolt ítéletet
alakítson ki róluk, és katarzis során
építse újra, miattuk megrendült
világképét. Háborúk, természeti
katasztrófák, százezrek pusztulása rohan el
gyorsvonati sebességgel a képernyőn és a
címlapokon, de bármelyik közülük legfeljebb egy
hétig lehet vezető sztori. Még kivételnek sem
nevezhető egyedi eset az, amikor a
médiaszenzációból történelem lesz:
2000. szeptember 11-e, roppant szimbolikus erejénél fogva a
tévéképernyőkről egyenesen a
történelemkönyvekbe települt át. A nyugati
kapitalizmus szimbólumainak tartott ikertornyok pusztulása
jelezte: ezen a napon üzent hadat az iszlám fundamentalizmus a
nyugatnak. E nap jelentősége ma már Pearl Harbor-éval
egyenértékű.
De ki emlékszik ma már arra, mi
történt 2002 áprilisának első napjaiban
Dzseninben? Az átlagos híradónézőnek hosszan
kell kotorásznia emlékei között, hogy egy
kevéskét összekaparjon belőlük.
Röviden az előzményekről. A
2000. július 25-én kudarcba fulladt Camp David-i
béketárgyalások után hamarosan kitört az Al
Aksza intifáda, melyben palesztin részről az öngyilkos
robbantás bizonyult az egyik leghatékonyabb hadviselési
módszernek. Ez a - polgári lakosság ellen folytatott -
partizánháború 2002 első hónapjaira már
több száz áldozatot szedett Izraelben. Az öngyilkos
robbantásnak rendkívül hatékony
infrastruktúrája alakult ki, melynek központja a Dzsenin
város közepén fekvő menekülttábor volt: itt
készítették a robbanóöveket, és innen
indították útra a merénylők java
részét. Ezt az infrastruktúrát felszámolandó,
az izraeli hadsereg visszatért a „békefolyamat” idején
egyszer már kiürített városba, pontosabban a
menekülttáborba.
A kibontakozó harcok a legnagyobb
arányú és legtovább tartó fegyveres
küzdelemnek bizonyultak az intifáda
történetében. A témára roppant fogékony
nemzetközi közvélemény, s ennek első
számú alakítója, a mass media a szokatlanul
súlyos harcok nyomán teljesen elveszítette
arányérzékét, s a történteket
úgy közvetítette, mintha Dzseninben az apokalipszis
szabadult volna el. A tévéképernyőket teljesen
betöltő füstölgő romhalmazok, s a harcokból
kimenekültek rettentő beszámolói nyomán
hamarosan fölröppent a hír, hogy a városban
„mészárlás” történt: a nemzetközi
sajtó többnyire a „massacre” szót használta, de a
„genocide” (népirtás) kifejezés is felbukkant.
Mire pár héttel később -
az ENSZ vizsgálata nyomán - bebizonyosodott, hogy összesen
52, túlnyomórészt fegyveres palesztin (valamint 23 izraeli
katona) esett el a harcokban, addigra a fenti rémhíreket ezer
és ezer alkalommal ismételték el (igaz: többnyire
feltételes módban) a tévéhíradókban,
a napilapok címoldalain, az ENSZ-közgyűlésen és
száz meg száz más fórumon. A tömeggyilkosság/népirtás
vádját alaposan rákenték Izraelre, s mire
kiderült az igazság, a média már rég
mással foglakozott. A lapok kötelességszerűen
közölték a halottak tényleges számát
és azt a tényt, hogy nem volt mészárlás; de
egy száraz hír a harmadik oldalon nem ellensúlyozhatta az
előző hetekben óránként ismételt
sokkoló képeket és bősz elítélő
nyilatkozatokat.
Ahhoz, hogy a roppant intenzitással
sulykolt vádakat kimossák a médiafogyasztók
agyából, a legszélesebb fórumokon, a legnagyobb
nyilvánosság előtt kellett volna a vádak alaptalanságát
beismerni és az oktalanul kimondott megbélyegző
ítélet miatt önkritikát gyakorolni. Ezt azonban senki
nem tartotta szükségesnek: sem a média, sem a politikusok,
még azok az írók (köztük két
Nobel-díjas) sem, akik sürgősen a
„tömeggyilkosság” helyszínére utaztak
pálcát törni Izrael felett. Holott utóbbiak, a világ
lelkiismereteként, a legmagasabb erkölcsi elvek
letéteményeseiként szólaltak meg, s így
kötelességük lett volna ezen elvek nevében beismerni az
igazságot.
Itt belép a képbe egy katonailag nem
túl fontos, de szimbolikusan annál nagyobb
jelentőségű történet. A harcok egyik
mellékállomása volt a Betlehem városában
található Születés temploma, melyet - a keresztény
hagyomány szerint - Jézus szülőhelye fölött
emeltek. Egy csoport palesztin fegyveres, az izraeliek elől menekülve
április 2-án gépfegyverrel szétlőtte a templom
kapuját, behatolt az épületbe és elbarikádozta
magát. Az izraeli hadsereg válaszul körülvette a
templomot. Ekkor majd egy hónapig tartó patthelyzet alakult ki. A
helyzet - „a zsidó katonák Jézus
szülőhelyét ostromolják” - szimbolikus ereje hatalmas
volt, amit a fotósok és rajzolók nem is hagytak
kiaknázatlanul.
*
És itt térünk vissza ezen
írás tulajdonképpeni témájához, a
bevezetőben említett rajzokhoz. A grafika, nagyon erősen
tömörített szimbolikus elemeivel rendkívül
alkalmas sommás üzenetek, sőt: ítéletek
közvetítésére. Kifejező ereje
koncentráltabb, mint a híradók filmsorai vagy akár
az újságok fényképei. A dzsenini harcokat
övező hisztérikus légkör valóságos
felhívás volt a rajzolók számára
efféle üzenetek közvetítésére. Az
alábbiakban, az ebben a légkörben fogant rajzok
közül veszünk szemügyre egy csokorra valót.
Célunk annak kimutatása, hogy a bonyolult eseménysort
egyetlen, nagyon leegyszerűsített jelképbe
sűrítő rajzok néha világosan
közvetítenek olyan látens tudattartalmakat, amelyek a
fejlettebb kommunikációs üzenetekben nem - vagy csak
homályos utalás formájában - jelennek meg.
|
|
|
|
|
|
1. Varsó 1943 – Dzsenin ma |
|
Az első rajz (1) eredetileg a Nation
című kenyai lapban jelent meg. Üzenete világos: a dzsenini
menekülttáborban történt rombolást a
varsói gettó elpusztításával veti egybe. A
rajzot az teszi jelentőssé, hogy 2002 áprilisában a Le
Monde is leközölte. Hasonló az üzenete Michael Leanig
ausztrál rajzoló alkotásának (2), amely a
náci koncentrációs tábor és Izrael közt
von párhuzamot. A karikatúra nagy karriert futott be: rengeteg
szélsőjobb- és szélsőbaloldali website
közölte. Az osztrák Kleine Zeitung
karikatúrája ugyanezen téma harmadik - ha lehet,
még explicitebb - variációja (3).
|
|
|
|
|
|
2. Auswitz 1942 – A munka
szabaddá tesz Israel 2002 – a háború békét
hoz |
|
Az izraelieket a nácikkal párhuzamba
állító rajzoknál is tömörebben adja
vissza ugyanezt az üzenetet az olyan kép, amely
izraelieket/zsidókat ábrázol náci
egyenruhában. Számtalan ilyen rajz közül emeljünk
ki egyet az Ethnos című görög napilapból
(4).
Vajon mi motiválja a világ különböző
részein élő rajzolókat, hogy oly mohón
keressék a hasonlatot Izrael és a náci
Németország között?
|
|
|
|
|
|
3. Múlt és jelen |
|
A nyugati világ
mértékadó fórumain kialakult egyértelmű
konszenzus szerint a szélsőjobboldali antiszemitizmus minden tisztességes
fórumon elvetendő, a Holokauszt-tagadás pedig egyenesen
tiltott (egyes országokban morálisan, másutt jogilag is).
Aki ilyesmire vetemedik, az minden tisztességes társaságon
kívül reked. Van azonban a Holokauszt tagadásának -
vagy legalábbis relativizálásának - egy új,
hatékony változata. Azt állítani, hogy az izraeliek
újabb Holokausztot követnek el a palesztinokkal szemben:
manapság teljesen szalonképes állítás. A
fenti rajzok, amelyek látszólag csak a pusztítás
fölött érzett erkölcsi felháborodásnak
adnak hangot, valójában ezt a látens üzenetet
közvetítik: nem vagyunk erkölcsi adósai a
zsidóknak, mert ők sem jobbak nálunk. A
motiváció ugyanaz, mint a régi típusú
Holokauszt-tagadás esetében: a szabadulás vágya a
náci népirtásért viselt felelősség
alól. José Saramago Nobel-díjas portugál
író nem is szégyellte ezt nyíltan megfogalmazni: „A
zsidó nép nem érdemel többé rokonszenvet a
Holokauszt miatt”.
Izrael és a náci
Németország összevetése közhely
Európában (az arab-iszlám világról nem is
beszélve): ezzel a vélekedéssel mindenfelé
találkozhatunk, de a politikai középtől a
szélsőbal felé haladva jelenléte egyre
intenzívebb. Vezető értelmiségiek, politikusok,
médiaszemélyiségek egymással vetélkedve
találnak újabb és újabb, ízléstelen
hasonlatokat e tárgykörben. Az eredmény nem is marad el:
felmérések szerint az európai
közvélemény jelentős része
magáévá tette ezt a felfogást.
Az ilyen és ehhez
hasonló képek jelentős részben a dzsenini harcokat
|
|
|
|
|
|
"Ne aggódj barátom,
nem szenvedni voltunk Auswitzban és Dachauban, hanem tanulni." |
|
övező hisztéria nyomán
jelentek meg a nyilvánosságban. Ez a légkör
kitűnő ürügyet szolgáltatott az efféle
vélekedések megfogalmazására: szalonképessé
tette azt, amit addig talán sokan szégyelltek kimondani.
----------------------------------------------------------------------
* http://www.szombat.com/2007/0312_dzseninvervad.html A szöveg teljes terjedelmében
a Szombat márciusi, nyomtatott számában olvasható
Ezen írásban
párhuzamosan használom a „nyugat” és az „Európa”
kifejezéseket. Megállapításaim a nyugati
világra, de ezen belül elsősorban és
hangsúlyosan Európára vonatkoznak.
Juan
Goytisolo spanyol, Breyten Breytenbach dél-afrikai és Wole
Soyinka (Nobel-díjas) nigériai író az
„Írók Nemzetközi Parlamentje” héttagú küldöttségével
a harcok után helyszínen jártak. A Le Monde 2002.
április 16-i számában súlyos szavakkal
ítélték el Izraelt. Breytenbach egyebek közt
„Herrenvolk”-nak nevezte az izraelieket. José Saramago
Nobel-díjas portugál író (szintén a
delegáció tagja) egyenesen Auschwitzhoz hasonlította a
történteket. (Idézi az Independent 2002.
április 6-i száma.)
A
rajzot a 2006 novemberében Teheránban rendezett
Holokauszt-gúnyoló pályázaton is
kiállították, mint beérkezett
pályaművet, de ez ellen a rajzoló tiltakozott.
Kleine Zeitung, 2004.
május 19. Az újság szerkesztősége az Anti
Defamation League tiltakozása nyomán elnézést
kért a rajzért.
Ethnos, 2002.
április 7. Idézi a New York Times, 2003.
október 15.
Az
efféle megnyilvánulásokból olvasható egy
(angol nyelvű) válogatás az alábbi website-on: http://www.seconddraft.org/impact_west.php
A Corriere
della Sera olasz napilap 2004. január 26-i száma szerint a
kérdezettek közel 40 százaléka azonosul az ilyen
állításokkal. A Jerusalem Post 2004. december 7-i
száma egy németországi felmérést ismertet,
amely szerint a kérdezettek több mint fele egyetért azzal az
állítással, hogy az izraeli bánásmód
a palesztinokkal „nem nagyon különbözik” attól, ahogy a
nácik bántak a zsidókkal.
-------------------------
Kedves olvasonk!
Minden fontos alkalommalRagadjonTtollat!
A dzsenini 'meszarlas' hamis vervadjat es mas hasonlo
torzitasokat olvasvan habozas nelkul irja meg sajat rovid de velos cafolo
olvasoi levelet!
Ezzel hatalmas szolgalatot tesz az igazsagnak, onmaganak,
Izraelnek es a vilag zsidosaganak.
Sok sikert!
Mozes Endre
Take-A-Pen! – 18 nyelven www.take-a-pen.org
, Magyar lap: http://www.take-a-pen.org/magyar/index.html
3)
Nepszabadsag Online [mailto:online@nepszabadsag.hu]
Saturday, July 22, 2006 12:20 PM
|
Haifa lőtávolban Zalán
Eszter, 2006. július 22. Izraelben az
a mondás járja, hogy míg Jeruzsálem
imádkozik, és Tel-Aviv szórakozik, addig Haifa dolgozik.
A zsidó állam harmadik legnagyobb városa egyúttal
talán a legszebb is. A tenger partján hirtelen meredeken
kúszik fel a település, az utcái
labirintusszerűen kanyarognak a domboldalakon. Haifa
gyönyörű, homokos tengerpartját békés
körülmények között családok lepik el,
fiatalok napfürdőznek, a kocogás hívei
futkároznak. A
tengerpartok ismerős gondtalansága érződik a
levegőben. Haifában van a különleges Bahai
vallás központja is. A
kilencvenes évek elején több tízezer orosz
bevándorló érkezett a városba. Manapság a
vallásos negyedek mellett megtalálhatók az oroszok
által üzemeltetett éjjel-nappal (szombaton is) nyitva
tartó kisboltok. A 270 ezer
fős városban legalább tíz százaléknyi
arab kisebbség él. Haifában péntek
délelőtt az arab piacon vásárolgatnak a
városlakók. Az arab negyed kávézóiban
és galériáiban üldögélnek,
nézelődnek hétvégén az emberek. A Haifai
Egyetemen a Haarec napilap szerint 3500 arab tanuló van, ami az
egész diákság húsz százalékát
jelenti. Az együttélés megvalósult, bár itt
sem barátkozik a két közösség. A civileken
kívül az olajfinomító és a vegyi
gyárak is jó célponttá tették
Haifát a Hezbollah szélsőségesei
számára, akiknek rakétái múlt
csütörtökön érték el először a
kikötővárost. Ha eltalálják az
olajfinomítót, az katasztrofális
következményekkel járt volna. Az első
támadás óta az izraeli hadsereg
"evakuálta" a haifai öbölben lévő
veszélyes vegyszerek 90 százalékát. A
környéken 250 gyárat zártak be. A Hazai
Front Parancsnokság szerint egy hét alatt több mint 700
rakéta hullott Észak-Izraelre. A parancsnokság
felmérése szerint a lakók 94 százaléka azt
mondja, még sokáig bírják a
megpróbáltatásokat. Ezzel
együtt egy haifai magyar könyvesboltban folyamatosan jöttek a
vásárlók a héten: ki könyvet, ki
keresztrejtvényt keresett a rakéták ellenére. Van
olyan ház, ahol senki sem alszik az óvóhelyen, csak a
gyerekesek mentek le a felsőbb emeletről. A
rakétákkal való
"együttélésnek" is megvan a maga
taktikája, rutinja. A felső emeletek veszélyesek. Mivel a
rakéták észak felől érkeznek, a déli
fekvésű házak, szobák viszonylagos
biztonságot adnak. A legveszélyesebb az utcán lenni, a
szabad ég alatt. -
Meglepetés senkit sem ért, amiatt, hogy a rakéták
elérik Haifát. Hozzá vagyunk ehhez szokva - mondja
telefonon Nesher Dávid Haifából. - Az első iraki
háború alatt Szaddám Huszein Scud
rakétákat lőtt ki Haifára. Így
visszatekintve azok kevésbé voltak félelmetesek, mert
akkor naponta egy-kettő ha becsapódott, most viszont naponta
négyszer-nyolcszor is megszólal a légvédelmi sziréna,
és sok a becsapódás is - meséli. - Sokszor a
tengerbe vagy lakatlan területre csapódik be a
katyusarakéta, de azok is épp oly félelmetesek -
folytatja. A haifai tengerpart és a teraszok, ahonnan
csodálatos kilátás nyílik, most üresek. -
Legalább könnyen lehet napozószéket szerezni -
mondja Dávid fanyar humorral. - A
város tulajdonképpen halott. Szerintem a haifaiak húsz
százaléka jár be dolgozni - közli a saját
számítása szerinti becslését. Ő a
rakétafenyegetés ellenére minden nap bejár
dolgozni, bár munkahelye közelében nincs
óvóhely. Alkalmazottait viszont nem engedi munkába
jönni. Nagyothalló készülékeket forgalmaz,
és mint kiderült, manapság ez is lehet
életmentő munka. - A siketeknek szükségük van
rám: a minap valaki bejött azzal, hogy nem hallja a
szirénát - meséli. Dávidnak
nemrég ijesztő élménye volt, mikor egyszer
munkába menet hallotta meg a szirénát, a kocsiban, a
szabad ég alatt. Gyorsan a gázra taposott - forgalom úgy
sincs - és fedezéket keresett. A
házukban nem alszik senki sem az óvóhelyen. Ha
éjjel megszólal a sziréna, mindenki rohan az
óvóhelyre. - Úgy megyünk, ahogy éppen
ér minket a figyelmeztetés. Az óvóhelyen 5-15
percet töltünk általában, aztán
visszamegyünk a lakásba - meséli a napi rutint
Dávid. Nesherék házában nyolc lakás van,
kettőnek a lakói elköltöztek Tel-Avivba. Dávid
szerint a haifaiak 15-20 százaléka költözhetett el
átmenetileg. A
rádiók és a tévéállomások
napi 24 órában követik az eseményeket,
tájékoztatják a lakosságot a
tudnivalókról. - Általában az a
kérés, hogy mindenki maradjon óvóhely
közelében, illetve, ha a házban reked, maradjon a
főfalak mellett - ismétli a hasznos ismereteket Nesher
Dávid, hozzátéve, hogy a libanoni front ellenére
Gilad Salitról sem feledkeztek meg Izraelben. Ő az a tizenkilenc
éves izraeli katona, akit három hete a Gázai övezet
mellett raboltak el palesztin fegyveresek, és akinek
kiszabadítására Izrael délen katonai
offenzívát indított. -
Összeszorítjuk a fogunkat, és kibírjuk, amíg
a katonaság eléri célját, és
megsemmisíti a Hezbollahot. Ez a libanoniaknak ugyanolyan fontos, mint
az izraelieknek. A katonai veszteségeket tekintve most jön a
neheze - vélekedik Dávid. Szerinte még egy-két
hétig mindenki kibírja a szirénákat, a
rakétákat, az emberek láthatólag nincsenek
megtörve. - Mindenki tudja, hogy ez Irán játéka.
Megnézi, hogy meddig mehet el, és szeretné kiprovokálni
a szíriai frontot, de remélem, az nem következik be. Nincs
mit kezdeni a szírekkel, annyira gyengék katonailag -
tolmácsolja az izraeli közhangulatot Dávid. A
háromemeletes ház romjára, melybe hétfőn
csapott be a Hezbollah rakétája, valaki egy izraeli
zászlót tűzött. "Jó, hogy
elkezdődött a háború, legalább így
vége lesz a terrornak" - mondta egy haifai lakos a BBC
tudósítójának. Haifa eddig
nem a rakétaveszélyről, a háborúról
volt híres. Ezután sem lesz másképp. --- |